Tel.: +36 20 253-18-38    E-mail:

Kiszíneztük a Vuk csillámtetoválás sablonokat

Kerek évfordulóhoz érkeztünk, ugyanis idén április végén volt 40 éve, hogy a Vuk rajzfilmet négy részletben levetítették a televízióban. Bár 1981. nem most volt, a ravasz róka karaktere mai napig töretlen népszerűségnek örvend. Ez nem is csoda, hiszen a mese időtlen igazságokat hordoz, amely mind a kicsik, mind a felnőttek számára óriási tanulsággal bír.

(Korábban írt cikkünkben részletesebben olvashatsz a Vuk rajzfilmről.)

Ezt a jubileumot mi, a TyToo csapata is szerettük volna megünnepelni, természetesen a csillámtetkósokhoz méltó, sajátos módon. Ötleteltünk, tervet készítettünk és 3 db egyedi Vuk rajzfilm ihlette sablont alkottunk meg. Ebben az írásban erről a 3 sablonról olvashatsz és kaphatsz hozzájuk színezési tippeket.

Kiszíneztük a Vuk csillámtetoválás sablonokat

Kiszíneztük a Vuk csillámtetoválás sablonokat

Kit ábrázolnak a sablonok?

A minták a mese három felejthetetlen karakterét, Vukot, Cselét és Unkát jelenítik meg.

Vukot, mint a rajzfilm főhősét, kérdés sem volt, hogy megalkotjuk, azonban a másik két figura első körben még tisztázatlan volt. Végül úgy döntöttünk, hogy a kislányok örömére a ravasz róka barátnőjét, a szépséges Cselét tervezzük meg, illetve a rajzfilm egyik aranyos és kedvelt békája, Unka is megérdemel egy sablont.

👉 A sablonokat a legnépszerűbb csillámtetoválás szettjeink kiegészítéseként találod meg.

Így szereztük az ihletet

Így szereztük az ihletet

Vuk, a ravasz róka

Mind a három sablont kezdők és haladók szintjén is kifestettük.

Azok számára, akik még csak most ismerkednek a csillámtetoválás fortélyaival, egy egyszerűbb festési ötletet hoztunk, amelyhez csupán csak egy színre lesz szükség. A festéshez a 👉 világosbarna színű csillámporunkat használtuk.

Vuk sablon színezési tipp kezdőknek

Vuk sablon színezési tipp kezdőknek

A csillámtetoválás ecsettel már ügyesen bánó, gyakorlott tetkósok megpróbálkozhatnak a következő festéssel is. Ehhez az 👉 egyik csillámpor szettünket plusz egy 👉 ezüst és egy 👉 piros csillámport használtunk fel.

Barna csillámpor a fül külső részéhez, a szemekhez és orra került, óarany szín a fül belső részén csillan vissza, míg a mellkason lévő bunda ezüstben ragyog. A többi részt a világos barna színnel festettük ki.

Vuk sablon színezési ötlet haladóknak

Vuk sablon színezési ötlet haladóknak

Csele, a rókalány

Az amatőr festegetők számára Cselét is kipingáltuk csupán 👉 világosbarna csillámpor segítségével. Bár csak egy színt használtunk, az eredmény így is káprázatosan csillogó lett.

Csele sablon színezési ötlet kezdőknek

Csele sablon színezési ötlet kezdőknek

Amennyiben inkább játszadoznál a színekkel, ennél a sablonnál is bátran használhatod a fentebb említett 👉 csillámpor szett és 👉 ezüst csillám párosítást. A fülekhez a barna és óarany színeket alkalmaztuk, míg a többi szőrzet kifestéséhez a világos barna csillámból vettünk fel az ecsetünkre. A mellkasnál lévő bundát egy kis ezüsttel tettük látványosabbá, a szemekhez és az orrhoz pedig ismét a barnát vettük kézhez.

Csele sablon színezési ötlet haladóknak

Csele sablon színezési ötlet haladóknak

Unka, a béka

Unka esetében új csillámporokat emeltünk le a polcról. Ha csak egy színnel szeretnéd elkészíteni az ugráló békát, használd bátran Te is a 👉 világos türkizzöld csillámporunkat, amellyel ilyen tökéletes tetoválást készíthetsz:

Unka sablon színezési ötlet kezdőknek

Unka sablon színezési ötlet kezdőknek

Viszont, ha már belejöttél és itt is szívesebben dolgoznál több színnel, akkor a erre 👉 szettre lesz szükséged. A sötét türkizzölddel adj egy kis árnyalatot a lábaknak, illetve fesd ki vele a két szemet. Ezután vegyél fel az ecsetre egy kevés aranyzöld csillámot Unka pocakjának kiszínezéséhez is. Amennyiben ezekkel megvagy, már csak a világos türkizzöld van hátra, amivel a kimaradt részeket fesd be.

Unka sablon színezési ötlet haladóknak

Unka sablon színezési ötlet haladóknak

Te kifestetted már a vukos sablonokat? Ha igen és szívesen megosztanád velünk a végeredményt, küldd el nekünk hozzászólásban vagy az info@tytoo.com e-mail címre!

Megjelent: 2021-06-03 15:20

Hozzászólások a Kiszíneztük a Vuk csillámtetoválás sablonokat című bloghoz: