A rajzolás ereje – fejleszt, nyugtat és jelentéssel bír
Május 16-a a rajzolás világnapja. Az ünnepnap célja, hogy ez a kreatív kikapcsolódási forma, mint művészet, és mint hobbi is egyre népszerűbb legyen a kicsik, illetve a felnőttek körében.
Ebben a cikkben most a gyermekekre gyakorolt hatásait vesszük nagyító alá és megnézzük, hogy milyen készségeket fejleszt ez a tevékenység.
Mit fejleszt a rajzolás?
A gyerkőcök esetében a rajzolás segíti a kézizmok fejlesztését, az ízületeik erősítését és a szem-kéz munka összehangolását.
Érdemes már óvodás korban rávezetni a gyermekeket a rajzolás első lépcsőire, azaz a firkák egyre egyértelműbb formákká alakítására, továbbá a vonalon belüli színezés megtanítására. Minél többet fog ceruzát a gyerek, annál biztosabban fogja az iskolában a betűrajzolást és a folyóírást elsajátítani.
A kreativitás fejlesztésére is alkalmas a rajzolás, hiszen ez az egyik leginkább szabad képzeletvilágot igénylő foglalatosság. A rajz témájának megtalálása, a kivitelezés elgondolása és az esetleges hibák javítása mind-mind találékonyságot kíván.
A rajzolás megnyugtat
Az, hogy ez a kreatív elfoglaltság megnyugtató hatással van az emberekre, egyértelműen látszódik a kicsiken és a nagyokon egyaránt. A napi stressz levezetésében és a feszültség oldásában fontos szerepe van a rajzolásnak. Szinte relaxációs hatása van, segít a teljes kikapcsolódásban.
A rajzolás a különböző élmények feldolgozásában, a pozitív és negatív érzések tudatosításában, illetve ha szükséges az elengedésében is rendkívül sokat ad a gyermekeknek.
Segít a tanulásban
Biztosan sokszor hallottad már te is, hogy akkor ragad meg leginkább az új információ, ha nemcsak halljuk, de le is írjuk, sőt ha vizuálisan is ábrázoljuk azt. A rajzolás tehát sokszor segít a tudás rögzítésében.
Egy nehezebben megtanulható tananyag memorizálásánál érdemes ábrákat, jeleket készíteni. Ezek az elkészült grafikák megkönnyítik a tanult leckék felidézést.
Mit jelentenek a gyerekrajzok?
Amit csemeténk a papírra vés, azok bizony olykor nemcsak értelmetlen firkák, hanem egy lelkiállapotot és bizonyos érzéseket is mutatnak.
Például amennyiben gyermekünk gyakran negatív jelentésű, sötét rajzokat alkot, akkor érdemes többet beszélgetni vele az érzelmeiről. Hasonló a helyzet, ha bizonyos tárgyak, emberek nagyobb szerepet kapnak a rajzokon. Ez jelentheti azt is, hogy ezek a dolgok vagy személyek a szorongásának okai, vagy épp ellenkezőleg, rendkívül fontosak számára és jelentős szerepet töltenek be az életébe.
Viszont ahhoz, hogy gyermekünk rajzait elemezzük és abból végleges következtetéseket vonjunk le, mindig előzze meg egy beszélgetés a gyerekkel.
Még nem rajzol?
A gyerekek nem egyszerre, ugyanabban az életkorban kezdenek el rajzolni. Vannak kicsik, akik már igen fiatalon jól bánnak a ceruzával, és vannak olyan gyermekek is, akik csak később éreznek rá az ízére.
Általában 4 és 5 éves korban még ujjal festegetnek vagy ceruzával firkálgatnak a gyerekek. Ilyenkor még ritka, hogy kivehető alakokat készítsenek, inkább az örömre és a felszabadultság érzésére koncentrálnak.
Ezt a korszakot követően, az óvodás évek végén, az iskolás évek elején kezdenek el a gyermekek kivehető alakzatokat is felrajzolni.
Összegezve tehát a rajzolás fejleszt és nyugtat, illetve sokszor az elkészült alkotások mély jelentést hordoznak. A kicsiknek érdemes minél korábban ceruzát adni a kezébe, továbbá felnőttként sem szabad elfelejteni a rajzolás élményét.