Így takarítsd ki az egész házat fillérekből!
Te pedig mit csinálsz ilyenkor? Nyitod is ki a tisztítószeres szekrényt, amely garantáltan minden felülethez külön, kissé sem olcsó lötyiket rejt.
Azért, hogy a takarítószerek ne merítsenek ki súlyos összegeket a családi kasszából, hoztunk néhány ötletet, amelyeket használva fillérekből is győzedelmeskedhetsz még a legmakacsabb szennyeződések fellett is. Sőt, nemcsak a pénztárcádnak fog kedvezni, de még a veszélyes vegyszereket is mellőzheted az otthonodból.
Nézzük csak mi kell hozzá!
Csupán néhány alapanyagra lesz szükséged ahhoz, hogy olcsóbban és környezetbarát módon varázsold tisztává kéglidet. Ezek pedig a következők:
- ecet
- citrom
- mosószóda
- mosószappan
- növényi olaj
- illóolajok
Először mossunk ki!
Ha a gyereknek már a füle töve is csillámos, biztosak lehetünk abban, hogy a ruhája sem különb. A takarítás első lépésként tehát egy mosást indítsunk el. Azonban jobb elfelejteni a különböző kapszulákat, mosóporokat és öblítőket, amelyek megvásárlásakor igencsak mélyen zsebbe kell nyúlni. Helyette használd inkább a következő receptet:
Hozzávalók: mosószappan, mosószóda, illóolaj és ecet.
Ebből a négy hozzávalóból megoldod a mosószer és az öblítő kérdését is. A mosóporhoz egyrészt mosószódát, másrészt lereszelt mosószappant kell összekeverned. Mennyiséget nem írunk, hiszen igény szerint annyit csinálsz, amennyire szükséged van.
Az öblítő esetében 2 dl ecetet keverj el 8 dl vízzel, 10-20 csepp illóolajjal pedig illatosítsd (ez kihagyható lépés)! Nyugi, a ruháknak egyáltalán nem lesz ecetszaga, sőt ellenkezőleg, a kellemetlen szagokat, mint pl. a dohányfüst is egyszerűbben tüntetheted el.
Jöhet a fürdőszoba!
A ruhák már tisztulnak a mosógépben? A gyerek pedig már frissen fürödve a szobában gyönyörködik a csillámtetoválásában, amely még a víznek is ellenállt? Akkor következhet a fürdőhelyiség kitakarítása.
A ragyogó tisztaságáért csak ezekre lesz szükséged: ecet és szódabikarbóna.
Az ablakok és tükrök takarításához mindössze ecet és víz kell. A víz javára egy szórófejes flakonba készíts egy elegyet, amelyet aztán a felületekre fújva egy száraz ruhával csíkmentesre törölhetsz.
Az ecetes keveréket használhatod még szappanlerakódások, vízkő és egyéb szennyeződések eltüntetésére is. Makacsabb foltok esetében pedig szórj egy kis szódabikarbónát a felületre, spriccelj rá az ecetes vízből, hagyd felhabzani majd súrold át és öblítsd le! Ezzel kész is vagy.
Térjünk vissza az elejére!
Tehát a mosógép már a második programnál jár, a fürdőszoba csillog-villog, most már csak a tett helyszínét, a szobát/nappalit kell kitisztítani. Egy igen bőkezűen készített csillámtetoválás esetén biztos lehetsz abban, hogy itt kell a legalaposabban takarítanod.
Ezeket vedd elő: növényi olaj, ecet és citrom.
A bútorok tisztítására remek megoldás az olívaolaj. 3 rész olajat 1 rész ecettel kell összekeverni az alapos takarítás és ápolás érdekében. Azonban antik és keményfa felületek esetében mindig méhviasszal vagy lenolajjal polírozz!
Ne tedd messzire az olívaolajat, ugyanis a padló fényessé varázsolásához is szükséged lesz rá! Egy vödör vízbe 1 dl olívaolajat és egy fél citrom levét tedd, majd mosd fel vele a parkettát!
A konyha se maradjon ki!
Ha még van egy kis energiád, próbáld ki a konyhában használható filléres ötleteinket is.
Főzőhelyiséged a következők által lesz ragyogóan tiszta: ecet, növényi olaj és szódabikarbóna.
Az ecetes víz itt is csodákra képes, szinte bármilyen felületen használhatod konyhád takarítása során. Sőt, egy pohárba kiöntve és a mikróban 3-4 percig forralva a mikrohullámú sütőd is gyönyörű tiszta lesz.
A gáztűzhely már más tészta, ott érdemes olajat használnod. Jól olvastad, az olaj-, zsír- és ételfoltok eltüntetéséhez a növényi olajok lesznek a legjobb barátaid. Egy olajjal átitatott papírtörlővel csak dörzsöld át az adott kényes részt, majd öblítsd le és töröld szárazra.
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel! ?
Amennyiben pedig van saját, pénztárca kímélő és vegyszermentes takarítási praktikád, amit szívesen megosztanál velünk, várjuk hozzászólásban vagy az info@tytoo.hu e-mail címre.