40 éves a VUK mese
Valószínűleg Neked sem kell bemutatni Magyarország ravasz rókáját, akin egy egész generáció nevelkedett fel, és akinek a nevét hallva még most is mosolyra görbül a szánk. Vuk felejthetetlen karaktere a rajzfilmvásznon 40 éve jelent meg először, pontosan 1981. április 18. és 21. között négy részletben, majd egész estés filmként december 10-én.
Vuk a 40-es években
A találékony kis róka figurája Fekete István magyar író fejéből pattant ki és 1940-ben debütált a Csí című gyűjteményes kötetében. A regényt önállóan először 1965-ben adták ki, amelyet sok-sok újrakiadás követett. Napjainkra Fekete István talán legnépszerűbb alkotásáról beszélhetünk, amelynek jelentős útóélete van. A mesét még az USA-ban is kiadták angol nyelven VHS formátumon 1987-ben.
Forrás: rajzfilmhirek.hu
Vuk mese
Mint írtuk 1981-ben mutatkozott be a Vuk adaptáció. A magyar rajzfilm a Pannónia Filmstúdió gyártásában készült és a MOKÉP forgalmazásában jelent meg.
A kis róka felnövését végig követő tévé- és mozifilm jó pár jelentős magyar nevet sorakoztatott fel a stáblistáján. Rendezője Dargay Attila Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező volt, zenéjét szerezte Wolf Péter Erkel Ferenc-díjas zeneszerző és a kis Vuk hangját adta a Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, Pogány Judit.
A gyerekfilm története nagyvonalakban követi az eredi regény cselekményszálát, csak itt-ott van egyszerűsítve, olykor pedig színesítve a sztori.
Részlet a Vuk rajzfilmből
Mit jelent számunka Vuk?
A ravasz róka történetének sikeressége abban rejlett és rejlik a mai napig, hogy nemcsak a gyerekeknek szól, de a felnőtteknek is. Üzenete a szabadságról, az önzetlenségről, a családról és a bátorságról örökérvényű igazságokat hordoz magával.
A történet középpontjában Vuk fejlődése és felnőtté válása helyezkedik el. Végig követhetjük, ahogy az állatvilág és a róka élet nehézségeivel fiatalon megismerkedett kis Vuk miként válik azzá a tudatos és családszerető felnőtté, akit a mű végén láthatunk.
Forrás: port.hu
Tudtad?
- Vuk a nevét híres róka nagyapja után kapta, akinek a következő volt a szavajárása: Vadászom, Utamból, Kotródj!.
- 2008-ban Kis Vuk címmel készült egy folytatása is a műnek, amely azonban már nem aratott osztatlan sikert.
- A rajzfilm kiadásának évében, 1981-ben már a debreceni virágkarneváli felvonuláson is megjelent a virágokból kirakott róka figurája.
- Vuk a második legismertebb magyar animációs film, csak a Macskafogó előzi meg.
- Az eredeti regényhez Fekete István fia írt két folytatást: Vuk és a Simabőrűek és Vuk újra otthon címmel.
Forrás: filmkatalogus.hu
TyToo és Vuk
A TyToo csapat szívéhez rendkívül közel áll ez a nem mindennapi, olykor megható, olykor pedig megmosolyogtató történet a kis rókáról. Ennek köszönhetően már egy ideje dolgoztunk a vukos meglepetésünkön, amely most gyereknap alkalmából lelepleződött.
Legnépszerűbb szettjeinket 3 aranyos sablon társaságában álmodtuk újra. A minták Vukot, a ravasz rókát, Cselét, a rókalányt és Unkát, a békát ábrázolják.
Vuk csillámtetoválás sablonok