Tudtad? Ma van a kenyér világnapja!
Kívül ropogós, belül puha és október 16-án ünnepeljük. Tudod mire gondoltunk? Nem másra, mint a kenyérre, amelyet bár némiképp különböző formában, viszont a világ minden részén fogyasztják.
Egy kicsit a világnapról
2001-ben a Pékek Világszövetsége nyilvánította a kenyér világnapjának október 16-át. E jeles nap célja, hogy felhívják a nagyközönség figyelmét a kenyérre, mint fontos élelmezési termékre, illetve a pékek elhivatott munkájára. A világnapot közel 30 országban ünneplik meg, melynek során a szakmákban dolgozók adományokkal segítik a rászorulókat.
Magyar vonatkozás
Mi, magyarok számtalan népi szokást kapcsoltunk a kenyérhez, amelyek még a 20. században is erőteljesen meghatározták az elkészítését. Voltak tiltónapok, amelyeken tilos volt a megsütése, mint a péntek és a kedd, valamint ide tartozott Luca és Borbála napja is. A hiedelem szerint egy pénteken megsütött kenyér véres lesz, kővé válik és sír a kemencében.
A vekni elkészítésének minden fázisához tartozott valamilyen babona, mint például a kovászolást nem láthatta idegen, a tésztát nem szabadott megdicsérni vagy dagasztás során cuppogni kellett a kenyérnek.
Nagymamád Neked mesélt hasonló babonákat?
Mennyire hizlal?
Aki fogyókúrába kezd gyakran első lépésként száműzi étrendjéből a fehér kenyeret és tér át a rozs vagy teljes kiőrlésű megfelelőjére, holott kalória szempontjából e három fajta között nincs sok különbség. Mindazonáltal egy diéta során nem is a kalóriát, hanem a glikémiás indexet kell figyelembe venni. Ez a számérték röviden és egyszerűen annyit mutat meg, hogy az adott élelmiszerben lévő szénhidrát milyen gyorsan szívódik fel a szervezetben. Minél kisebb ez a szám, annál lassabban szívódik fel az ennivalóban megtalálható szénhidrát, így tovább tartó telítettségérzetet biztosít.
Most, hogy már ismerjük a kifejezést nézzük meg a számokat is: egy szelet fehér kenyér glikémiás indexe 70, a teljes kiőrlésűnek 55, míg a rozsnak 50. Így tehát egy rozstartalmú kenyérszelet elfogyasztása után később éhezünk meg, mint egy azonos méretű fehér szelet esetében. Ugyanakkor, ha fogyókúra a cél, akkor jobb kiiktatni az étkezésből a kenyeret és helyette inkább puffasztott búzát vagy rozslepényt fogyasztani.
Süss egy finomat!
Mikor is lenne jobb alkalom a kenyérsütésre, mint amikor a világnapját ünnepeljük?
Amennyiben a hagyományos házi kenyérre éheztél meg, akkor itt találsz egy szuper receptet:
https://www.mindmegette.hu/hagyomanyos-hazi-kenyer.recept/
Ha pedig inkább egy magvas finomságot ennél, ezt a receptet tudjuk ajánlani:
https://femina.hu/recept/ropogos_harommagos_hazi_kenyer/
És, amíg Te a konyhában sürögsz-forogsz, a gyerekeknek sem szabad unatkozniuk. Ha nemcsak egy szórakoztató, de készségfejlesztő unaloműzőt keresel számukra, akkor a legjobb helyen jársz. A TyToo termékek egyszerre nyűgözik le a lurkókat és segítik fejleszteni kézügyességüket, hogy az iskolában még egyszerűbben sajátítsák el a szépírást.
Nézz szét nálunk és okozz örömet gyermekednek!