Ennyi minden történt velünk 2020-ban
2020 nem egy átlagos év volt. Bár a vírushelyzet keresztbe húzta a számításainkat, azonban megannyi pozitív dolog is történt velünk tavaly. Mi pedig csak a jóra emlékezünk.
Év eleje
Januárban hatalmas lendülettel vágtunk bele a munkába. Rengeteg célt tűztünk ki magunk elé.
Első lépésként megkezdtük sablonjaink méretének egységesítését. Olyan sablonszetteket hoztunk létre, amelyekben azonos méretű és témájú mintákat raktunk össze, ezáltal is egyszerűbbé téve a fogyasztóink, azaz a Ti vásárlói és felhasználói élményeteket.
Megújult sablonszettjeinkben a minták azonos méretűek és egy témához köthetőek
Ezzel szinte egyidőben új arculat kidolgozásán is elkezdtük törni a fejünket, amellyel igazán nagy fába vágtuk a fejszénket. Több hónapnyi ötletelés, tervezés és kemény grafikai munka után mostanra kezd letisztulni a kép, amelynek köszönhetően hamarosan új formában találkozhattok a TyToo-s dobozokkal. Akik pedig szemfülesek, már külföldi oldalunkon (tytoo.eu) rábukkanhattak az elképzeléseinkre.
Bonyodalom – nyakunkon a tavasz és a COVID
Nekünk a tavasz egy nagyon kedves időszak, hiszen ilyenkor éli virágkorát a csillámtetoválás. Anyák napja, gyereknap és a majálisok. Ezekről azonban a vírushelyzet következtében tavaly mind le kellett mondanunk. Gyermekes munkavállalóink otthon maradtak csemetéjükkel, 4-5 ember pedig továbbra is tartotta bent a frontot. A gyártás ekkor sem állt meg, ezerrel készültek a sablonok és persze a szettek sem rakták össze magukat.
2020 tavaszán Amazonra szállítottunk folyamatosan csillámtetoválás szetteket
Itt a nyár!
Június végére ismét teljes létszámban dolgozhattunk. Home officaban lévő kollégáink és gyermekes anyukáink is visszatértek a TyToo falai közé. Mi több, elkezdtünk új embereket toborozni, akikkel együtt dolgozva még több lurkóhoz juttathatjuk el a csillámtetoválás szetteket.
Augusztus végére 4 új szorgalmas lány kezdett el dolgozni a gyártás részen, így már összesen 10 ember keze munkája kerül végső soron vásárlóink elé.
A gyártáson dolgozó lányok
A TyToonál mindig is fontos volt az a szemlélet, hogy a dolgozói ne csak munkahelyként tekintsenek a cégre, hanem egy olyan helyet is lássanak benne, ahol barátokkal találkozhatnak nap, mint nap.
Bár a járvány miatt csapatépítőink elmaradtak, egy nyár végi egynapos nyaralást még így is nyélbeütöttünk. Sátoraljaújhelyen erősítettük csapatunkat és ismertük meg jobban új munkatársainkat a TyToo falain kívül.
Céges kirándulás Sátoraljaújhelyen
Ugyanakkor cégünk újabb mérföldkőhöz is ért ebben az időszakban. Nyáron megérkezett az első konténeres alapanyagbeszerzésünk. Mit értünk ez alatt?
Korábban kisebb-nagyobb rakományokban szállították el hozzánk beszállítóink a szükséges anyagokat, azonban a megnövekedett kereslet miatt szintet kellett lépnünk. Így jutottunk el a konténeres beszerzéshez. Első konténerünk több 100 000 szetthez szükséges alapanyagot tartalmazott.
Ősz és tél
Szeptember elejétől az iroda rész is bővülni kezdett. 3 új munkatársunk érkezett év végéig, ebből két kolléganő a külkereskedelmet erősíti, egy pedig (jómagam) a marketing részen dolgozik.
Az irodán dolgozók csapata + két külsős vállalkozónk
Ráadásul egy hosszú folyamat végére is értünk a tél beköszöntével egyidőben. Tudniillik november óta egy megújult és felújított munkakörnyezetben tölthetjük el a munkaóráinkat.
Pakolás és berendezkedés a felújított irodákba
A megújult irodában még a pihenésre is gondoltunk. A harmonikusan kialakított pihenősarok mindig készen vár minket, ha szusszannánk egyet. ?
Pihenősarok
A Mikulás már itt, ezen a megújult helyen látogatott el hozzánk. Kacagós perceinkről a hivatalos TyToo Facebook oldalunkon is láthattál képeket.
Ma nálunk is járt a Mikulás! ? A képek magukért beszélnek. A megannyi finomság? mellett sok-sok kacagós percet is…
Közzétette: TyToo csillámtetoválás – 2020. december 7., hétfő
Év vége
Egy ilyen kemény és eseménydús év végén pedig kicsit sem hagyott alább a munkakedvünk. Újabb és újabb dolgokat eszeltünk ki, amelyek bizonyára a Te figyelmedet sem kerülték el.
Biztosan emlékszel Te is a karácsonyi kampányunkra, amely által összesen 739 darab ajándékot juttattunk el a kuponbeváltóinkhoz. Egy csomag átlagos értéke 8 500 Ft volt, így összeadva 6 281 500 forintnyi meglepetést küldtünk el.
Múlt héten lerántottuk a leplet a TyToo Mikulás? manóiról, most eljött az idő, hogy a meglepetéscsomagokba is…
Közzétette: TyToo csillámtetoválás – 2020. november 24., kedd
Ízelítő a karácsonyi csomagokból
Az utolsó napokban pedig még egy megtiszteltetés is ért minket. A HajduPress egyik újságírója, Hutóczki-Orosz Éva készített velünk interjút, amelyben cégvezetőnk, Vincze Zoltán mesélt a TyToo megalapításáról és az elmúlt 10 év fontos állomásairól.
“Hogyan lesz egy testfestőből a gyerekek kedvenc termékeinek forgalmazója?” “Mennyi idő kell, hogy egy vállalkozás…
Közzétette: TyToo csillámtetoválás – 2020. december 27., vasárnap
2020 nekünk minden nehézsége ellenére sikeres év volt
- Kis családunk igencsak kibővült, hiszen új munkatársainkon felül 3 TyToo babával is gyarapodott a csapatunk gyesen lévő kolléganőink által.
- Elnyert eszközbeszerzési pályázatunknak hála modernizálhattuk és kicserélhettünk a gyártáshoz szükséges gépeinket.
- A TyToo márka 10 éves születésnapját ünnepelhettük.
- Terveket valósítottunk meg, célokat értünk el és mérföldköveket hagytunk magunk mögött.
- Munkakörnyezetünk megújult, lelkesedésünket pedig a COVID sem törhette meg.
Mi erre emlékszünk, ha 2020-ra kell gondolnunk.
Így ünnepeltük a TyToo 10 éves születésnapját
Hogyan tovább?
Visszatérve a karácsonyi és újévi mámorból újult erővel vágunk bele a munkába. Már most nagyban folynak a megbeszélések és dolgoznak a szorgos kezek a gyártáson.
Izgatottan várjuk 2021 meglepetéseit, amelyeket nem felejtünk el megosztani azokkal sem, akiknek a legtöbbet köszönhetünk, Veletek.