Jónak lenni jó! – rászoruló családnak gyűjtöttünk
Ezért mi, a TyToo csapata augusztusban azt a célt tűztük ki magunknak, hogy egy nehéz sorsú családot felkarolunk és gyűjtést szervezünk számukra a cég falain belül. Először csak tartós élelmiszereket hoztunk, majd ahogy körvonalazódott a család képe, úgy bővítettük a gyűjtendő tárgyak listáját.
Augusztusban tartós élelmiszert és tanszereket gyűjtöttünk
Szeptember közepén találtuk meg azt a családot, ahova az adomány végül került. Fontos volt számunkra, hogy olyan helyre adjuk a felajánlásunkat, ahol ténylegesen szükség van rá. Így esett a választásunk egy melegszívű és kedves anyukára és férjére, illetve két szép gyermekükre.
Az anya egy törpenövésű hölgy, aki gyermekkori betegségéből adódóan nemcsak alacsony, de több egészségügyi problémával is küzd. Az apa szintén leszázalékolt, így csak napi 4 órában tud dolgozni a város másik szélén lévő áruházlánc egyikében, mint raktáros. A kicsik szerencsére teljesen egészségesek. A legkisebb egy 1,5 éves, élettel teli kisfiú, a nagyobb gyerkőc pedig egy 6 éves, csodaszép kislány, aki jövőre kezdi az iskolát.
Félidőnél két nagy doboz adománynál jártunk
A gyűjtés során 5 doboz tartós élelmiszer gyűlt össze, amelyben vegyesen voltak találhatóak lisztek, tészták, konzervek, müzlik stb.. Emellett 2 doboz és egy 1 zsák ruhácska, 1 doboz cipő és 3 doboz játék halmozódott fel. A ruhákat és a lábbeliket a gyerkőcök méreteihez válogattuk, a játékok közé pedig társasok, kisautók és természetesen csillámtetoválás szettek is kerültek.
Az összegyűlt adomány
Útra készen
A családot 2021. október 8-án leptük meg. Bepakoltunk minden adományt egy autóba, útrakerekedtünk és szinte Debrecen szélén találva magunkat megérkeztünk a családhoz. Az apuka és a kislány kint vártak minket, üdvözlésünk után pedig segítettek bevinni a dobozokat. Bent az anyuka épp a picivel játszott.
Megérkeztünk a célállomásra
Egyik kolléganőmmel, Ibolyával látogattuk meg őket. Míg ő a felnőttekkel beszélgetett, addig én a nagy kislánnyal fedeztem fel az adományok játékszekcióját. Végig néztük a társasokat és természetesen festettünk kettő csillámtetoválást is.
Egy hercegnős és egy verdás csillámtetoválást festettünk aznap
Nagy volt az öröm, mind az ő, mind a mi részünkről. A látogatás mindössze félórát ölelt át, de ez idő alatt kicsit megismerhettük az életüket. Nehézségeikről bátran vallottak nekünk, de arcukról a mosoly lecsalhatatlan volt. Bár nehéz sorsuk van, ők mégis egy vidám család.
A gyűjtésben minden kolléga kivette a részét, amire igazán büszkék vagyunk. Ráadásul a történet itt nem állt meg, azóta újabb és újabb ötletek merültek fel a folytatást illetően, hiszen adni leirhatatlanul jó.
Kiegészítés: a családot sem megnevezni, sem fotóval bemutatni nem szerettük volna. Örülünk, hogy minket megtiszteltek azzal, hogy betekintést engedtek az életükbe, de nem akartuk kiadni őket a nagyvilágnak. Azonban, ha úgy érzed, Te is szívesen segítenél nekik, bátran vedd fel velünk a kapcsolatot. ?